Kim Wooka
Kim Wooka az Everest csapatban a siker és csillogás leánya. Rendszeresen megdöbbenti ellenfeleit az asztalnál, nemcsak lenyűgöző megjelenésével, hanem meggyőző tudásával és a játék elképesztő ismeretével is. Márkás ruhái és ékszerekkel kirakott körmei elterelik a gyanútlan szemlélő figyelmét, de a látszat senkit ne tévesszen meg!
Kim Wooka igazi üzletasszony.
Kim, akinek szülőföldjén, Japánban két étterme van, úgy bánik pókertőkéjével, ahogy egy erőskezű vezérigazgató kezelne egy kereskedelmi ügyletet. Kim közgazdaságtant tanult, és szerinte a póker inkább az okos pénzügyek játéka, semmint a vak szerencséé.
„Én a pókert mint befektetést kezdtem tanulmányozni. A pókerben és a befektetésekben ugyanis nagyon sok közös vonás van. A befektetéseket is menedzselni kell. Ez pont olyan, mint amikor az asztalnál két ászt kapsz” – tűnődik Kim. „Még onnan is lehet veszíteni. Csak a jobb esélyeket és százalékokat kell követni.”
„És az is egyformán igaz a befektetésekre és a pókerre, hogy fokozatosan kell összegyűjteni a pókertőkét.”
Kimre 2007-ben figyelt fel a pókervilág, amikor elsőként végzett a japán pókerbajnokságon. Azóta személyes célkitűzése, hogy megváltoztassa a pókerről Japánban kialakult képet.
„Szeretném megváltoztatni a pókerről Japánban kialakult képet. Senki nem ismeri igazán a pókert, de általában azt feltételezik, hogy valami nem teljesen tiszta dolog. Számomra fontos, hogy a japánok tudják, hogy a pókerjátékosok igen intelligensek. Azt szeretném, ha a póker a közönség szemében egy intelligens emberek által játszott intelligens játék lenne.”
Amióta csatlakozott az Everest pókerhez, Kim számos jó helyezést ért el nemzetközi versenyeken, többek között az utolsó asztalig jutott, majd a női játékosok között elsőként végzett az APPT Macau versenyen, illetve 25.000 dollárt nyert a World Series of Poker főversenyén 2008-ban.


